2013. november 7., csütörtök

PARIS vs. NEW YORK

A párizsi grafikus tervező Vahram Muratyan, humoros képsorozatban hasonlította össze a két várost:

  Paris Versus New York: A Tally of Two Cities 

Neked melyik város tetszik jobban?









2012. november 10., szombat

NIZZAI SALÁTA

 

Hozzávalók:
450 g (új)burgonya
2 tojás
15 dkg zöldbab (idény szerint lehetőleg friss, de mélyhűtött is lehet)
5 db közepes paradicsom
1 db szardella konzerv (elhagyható)
1 fej jégsaláta
1 evőkanál olívaolaj
1 kávéskanál borecet vagy balzsamecet
1/2 teáskanál (francia) mustár
1 csipet só és őrölt bors
1 doboz tonhal konzerv
5 dkg mag nélküli fekete olívabogyó

Elkészítés:

A megtisztított  burgonyát puhára főzzük, majd hagyjuk kihűlni. A tojásokból kemény tojást készítünk, azaz 10 percig főzzük, ha kihűlt, eltávolítjuk el a héját. A friss zöldbab végeit levágjuk, megmossuk, 1 percig lobogó vízben főzzük. A megmosott paradicsomot negyedekre vágjuk, a burgonyát felszeleteljük.A salátát megmossuk, majd szárazra törölgetjük, és egy salátástálat kibélelünk a levelekkel. A burgonyát, zöldbabot, paradicsomot és a lecsepegtetett tonhalat és szardellát tegyük rá.
Az öntet elkészítése: Az olívaolajat, ecetet, mustárt, borsot sót egy befőttesüvegbe tesszük és jól összerázzuk, majd rálocsoljuk a salátára.
Felszeleteljük a kemény tojásokat és a tojáskarikákkal és az olívabogyókkal feldíszítjük a salátánkat.

2012. november 6., kedd

CAPRESE

 
Hozzávalók:

2 mozarella sajt
2 paradicsom
1 ág friss bazsalikom
1 evőkanál olivaolaj
só - ízlés szerint

Elkészítés:


Ez a finom saláta nevét a gyönyörű Capri szigetéről kapta. A többi olasz salátához hasonlóan nem főétel mellé, hanem előételként fogyasztják. A mozarella sajtokat és a megmosott  paradicsomokat karikákra vágjuk és tálra helyezzük. A bazsalikomot megmossuk, majd a leveleket is a tányérra helyezzük. Végül sózzuk, és locsoljuk meg az olívaolajjal.
Használjuk ki, hogy a piros-fehér-zöld színkombináció nagyon látványos - rendezzük szemet gyönyörködtető alakba az alkotórészeket, variáljuk bátran az elrendezést!

Tipp: Önálló fogásként könnyű vacsorának, friss kenyérszelettel vagy pirítóssal is nagyszerű.

CSOKIPASZTILLÁK

 Ezek az édes élvezetek készülhetnek mogyoróval, mazsolával vagy pillecukorral. A felmelegítési és lehűtési folyamatok megkönnyítik, hogy a gyermekek megfigyelhessék a fázisváltásokat - az átmenetet a szilárdból a folyékonyba és vissza a szilárdba.
Hozzávalók
  • 1/2 csészényi csokitörmelék
  • tejszín (választható)
  • mogyoró, mazsola vagy pillecukor (amelyiket akarod)
  • nehéz nyeles serpenyő
  • egy sima sütőlap
  • sütőpapír
 Mit kell tenned?
1. Ha mogyorót akarsz használni, először vágd őket félbe. A pillecukor és a mazsola valószínűleg elég apró.
2. Tegyél sütőpapírt a sütőlapra.
3. A csokidarabkákat tedd a serpenyőbe, és melegítsd alacsony hőfokon. Kavard meg gyakran, nehogy a csokoládé a serpenyő aljára ragadjon. (Ha úgy tetszik, itt adhatsz hozzá tejszínt.) Folytasd a kevergetést, amíg a csokoládé teljesen elolvad.
4. A sütőlapra tégy egy-egy kanálnyi olvadt csokoládét. Ezután a kiválasztott hozzávalót nyomd a tetejébe.
5. A csokoládépasztillákat tedd be a hűtőszekrénybe, amíg teljesen lehűlnek, ez körülbelül egy óra.

Mi történik?
Amikor felmelegíted a csokoládét, a molekulák tágulni kezdenek, és növelik a csokoládé mennyiségét. Amikor a csokoládé lehűl, a molekulák összehúzódnak, és egy újabb fázisváltáson mennek át – újra szilárd anyaggá válnak.

Tanulj játszva! Játssz tanulva!
A főzés és tudomány ötlet forrása: www.hu.da-vinci-learning.com

2012. november 2., péntek

MÉZ - MICIMACKÓ KEDVENCE

 
Az a csodálatos méz!

A méznek több, mint háromszáz változatát ismerjük, melyek színük, ízük alapján térnek el, melyet alapjukul szolgáló virágok nektárja határoz meg. A méz nem csupán egészséges és finom, de a méz különféle típusai gyógyhatásúak is. Ma már furcsának tűnhet, de a történelem során a mézt a legváltozatosabb módokon használták gyógyszerként - a legérdekesebb pedig az, hogy ezeket a módszereket később a tudomány is igazolta.

Az ősök nem tévedtek
Már az ókori Egyiptomban is kenőcsként használták, sebeket kezeltek vele, melyek így nem fertőződtek el. És valóban: a méz magas káliumtartalma miatt hatékony baktériumölő. Cukortartalma magas (egy rész vízből és négy rész gyümölcs- illetve szőlőcukorból áll), pH-tartalma alacsony, szerves savtartalma (elsősorban citrom- és almasav) jelentős. A római gladiátorok a mézet általános fizikai erőnlétük javítására fogyasztották. Ennek is van tudományos alapja: a méz szénhidráttartalma magas, így kiváló energiaforrás.
 méz
Fogyni mézzel?
A méz mint édesítő hatékonyabb a cukornál, és a szervezet könnyebben és gyorsabban dolgozza fel. Sőt, bizonyos mézek vizelethajtó hatásuk révén hozzájárulhatnak a súlycsökkenéshez.
Tele minden jóval
Vitaminok tekintetében a méz szintén nem kell hogy szégyenkezzen: A-, C-, E-vitamin, B1 (thiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), B5 (pantoténsav) és B6 gazdagon található benne – melyek közül külön is érdemes kiemelni a pantoténsavat, mely a mellékvese hormontermelődésének serkentésével lassítja az öregedést. A méz igen gazdag ásványianyagokban (vas, kálcium, foszfor, magnézium, kálium, nátrium) és antioxidánsokban.
Minden alkalomra
A méz tehát teljes értékű táplálék-kiegészítő, nem csupán a teljesítőképességet fokozza, de a javítja a szívműködést is. Csökkenti a depressziót (különösen a hársméz, mely elismert idegcsillapító és fertőtlenítő hatású). Gyomorfekély, nyombélfekély, gyulladásos megbetegedések esetén érdemes a méz antimikrobiális hatására kiemelt figyelmet fordítani, és mivel a méz gyümölcscukrai glükogénként raktározódnak a májban, ezért májgyengeségnél, de hasnyálmirigy- és epemegbetegedésnél is sikerrel alkalmazható. Különösen a fenyőmézről terjedt el, hogy szamárköhögés, tüdőbajok és légcsőproblémák esetén fejti ki áldásos hatásait, a lépes méz pedig homloküreg-gyulladás esetén nyújthat segítséget.

Hogyan fogyasszuk?
Nem csupán nyalánkságról van szó, hanem természet legfinomabb gyógyszeréről. Bár a méz egyaránt használható süteményekben vagy gyógyteákban (melyeknek gyógyhatását saját összetevőivel fokozza), nem szabad elfelejteni, hogy sütéssel, vagy forró vízben oldással tápanyagaiból veszít: még gyógytea ízesítése esetén is érdemes kissé kihűlt folyadékba keverni.

...Parancsolsz valami harapnivalót?
Micimackó ilyenkor, reggel tizenegy óra felé, mindig parancsolt valami harapnivalót, így hát jólesett látnia, hogy Nyuszi tányért és bögrét szed elő, s amikor megkérdezte:-Mézet vagy tejet?-gyorsan és izgatottan megjegyezte, hogy mindkettőt, aztán hozzátette, nehogy túl mohónak gondolják:-Kenyér nem kell.-Most egy darabig szót se szólt...Végül elégedetten dúdolva felállt, barátságosan parolázott Nyuszival, és kijelentette, hogy mennie kell.
-Ilyen hamar?-kérdezte Nyuszi udvariasan.
-Még maradhatnék éppen, ha te...-habozott Micimackó a zsírosbödön felé pislogva.
-Ami azt illeti-mondta a Nyuszi-, magam is indulóban voltam.
-Akkor hát megyek. Isten áldjon meg!
-Isten veled! Remélem, jóllaktál.
-Mér, van még valami?-csúszott kis Micimackóból.
Nyuszi elrakta a terítéket, és kissé hűvösen csak ennyit mondott:
-Nincs.
-Nem úgy gondoltam-mondta gyorsan Mackó.- Hát akkor szervusz. Most már sietnem kell.
És már lódult is neki az ajtónyílásnak. Mellső lábait kidugta, a hátsókkal nekifeszült, s egy percre az orra ki is került a szabadba.
Aztán a fülei...aztán a két mancsa...aztán a vállai...aztán...
-Segítség!-ordított Micimackó udvariasan.-Azt hiszem, jobb, ha visszafordulok.
-Annál is inkább-mondta Nyuszi-, mert magam is szeretnék kijutni.
-De nem megy ám!-mondta Micimackó.-Teringette!...Illetve azt akartam mondani: segítség!

/A.A. Milne: Micimackó/

2012. október 31., szerda

SÜTŐTÖKLEVES

   TPW_5051


Hozzávalók:
1 közepes méretű sütőtök
1 zöldségleveskocka
1/2 l víz
1 dl tej vagy tejszín, esetleg tejföl
1 csokor friss zsályalevél (vagy 1 teáskanál szárított) -elhagyható
1 kávéskanál szerecsendió
1 kávéskanál tengeri só
csipet bors
Elkészítés:
Tisztítsuk meg, daraboljuk, vagy karikázzuk fel a tököt, távolítsuk el a magokat. Tegyük tepsire, és süssük 200 fokon előmelegített sütőben puhára. Kb. 1/2 óta alatt megpuhul. Öntsük a vizet egy fazékba, tegyük bele a leveskockát és forraljuk fel. Adjuk hozzá a krumplinyomóval vagy villával szétnyomkodott tököt, a tejet/tejszínt és a fűszereket. Forraljuk fel, ha kicsit kihűlt mixxerrel simára keverjük, majd forrósítsuk újra fel. Szedjük tányérokba, a tetejét tejszínnel vagy tejföllel és sült tökmagokkal díszítsük. Forrón tálaljuk.
Tipp:
Tálalhatjuk megtisztított, kivájt, kicsit átsütött tökben - nagyon hangulatos színfoltja lesz asztalunknak.

2012. október 30., kedd

SÜLT ALMA

 
Az almát igen nagyra becsülték már az ókorban is, legalább 20 fajtáját ismerték.
A Bibliában különféle formában említik meg, mint fát, gyümölcsöt, hely, és személynevet. A görögök és rómaiak nagyon kedvelték. Szerették és termesztették Mezopotámiában a két folyam között is.

Sült alma

Hozzávalók:

4 közepes alma
4 evőkanál méz
4 evőkanál mazsola
4 teáskanál durvára vágott dió
2 teáskanál őrölt fahéj
4 fahéjrúd
1 dl almalé
kevés vaj

Elkészítés:
 
Mossuk meg az almákat. Vegyük ki a magházakat. Töltsük meg a mazsolával, mézzel, dióval, fahéjjal. Tegyük kivajazott tűzálló tálba. Öntsük alá az almalevet. 180 fokon fél óráig süssük.
Tipp: Próbáljuk ki más szárított gyümölccsel is (sárgabarack, áfonya), más magvakkal (mandula, pisztácia), almalé helyett más gyümölcslével (narancslé, ananászlé).
Díszítsünk tálalás előtt minden almát egy fahéjrudacskával, tűzzünk mellé egy friss fűszerágacskát (rozmaring, citromfű, menta) és máris különleges, mutatós desszertet kapunk.
Hűvös őszi napokon kiváló csemege - már az illata is barátságos hangulatot varázsol lakásunkba.